És akkor benyaltam az Inkákat...

Leányom unszolásának engedve (ha valakinek van egy elragadóan intelligens és a korához igazodóan erőszakosan-állhatatos már-majdnem-tini gyermeke, az tudja miről beszélek) a délután egy részét múzeumlátogatással töltöttük. Többek között ellátogattunk a Szépművészeti Múzeum oly sokat reklámozott "...és akkor megérkeztek az Inkák" című kiállítására. Az első meglepi a pénztárnál ért, mikoris közölték velem, hogy 2 felnőtt + 2 kiskorú, az annyi mint 6 lepedő! Hoppá! Na mindegy, egyszer élünk alapon befizettem a kért összeget, és nekiindultunk a kiállításnak.

Itt tenném hozzá, hogy az épület, na az valami gyönyörű! Lélegzetvisszafojtva sétáltunk a kiállításnak helyet adó hátsó traktus felé, mikor kislányom megkérdezte: ez mi, papa? Fogadócsarnok, válaszoltam tudálékosan, mint aki tudja miről beszél. Nagyon szép - válaszolta, felnézett a menyezeti freskókra, és karjait széttárva pörögni kezdett, mint száz évvel ezelőtt az itt megrendezett bálokon sárgás gázlámpafénynél a megilletődötten kipirult arcú elsőbálozók. Csak pörgött és mosolygott, talán ő is megérzett valamit abból a falakból sugárzó érzésből, mit évszázadok óta gyűjtött magába a holt anyag, hogy az idők végtelen-végéig sugározza majdan szét azokba a lelkekbe, melyek vele egy hullámhosszon rezonálnak.

A pillanat romantikáját a jelen sürgető kényszere roppantotta ketté, ti. nemsokára bezár a kiállítás. A már jól ismert zsilipen belépve jó esetben az ember egy másik világban találja magát. Ez a varázs azonban most elmaradt. Talán csak a felfokozott várakozás eredményezte csalódás lett úrrá rajtam: többet vártam egy egyszerű kiállításnál. Csalódottságom a megtekintett vitrinek számának gyarapodásával egyre nőtt. Egyre inkább az az érzés hatalmasodott el rajtam, hogy ez szerencsétlen sorsú, ám zseniális nép semmi mást nem tett életében, mint cserépedényeket gyártott. Aztán a kiállítás végére érve ez az érzés fájó konklúzióvá érett bennem: tényleg csak cserépedényeket gyártottak!

Szerencsés ember vagyok abból a szempontból, hogy családunk ismeretségi körében van olyan ember, aki éveket töltött ezen a tájon, és édesapám is azon szerencsés kevesek közé tartozott, akik az inkák múltjának jelenben is látható emlékeit élőben láthatták, így volt (van) némi ismeretem erről a kultúráról. Csodálatos építészetéről és véres vallási rítusairól, ételeik különleges ízéről és ruháik melegéről, zenéjük varázsáról és művészetük egyediségéről. Ez a kiállítás - illetve annak nevezett valami - ebből szinte semmit sem mutatott meg! Amit megmutatott, azt pedig nem magyarázta el. Nem helyezett semmit kontextusba, nem törődött az életük, művészetük, vallásuk, tudományuk! bemutatásával, kizárólag egy vezérfonal volt: az időrend. ie. 12 századból egy kis köcsög, a 16. századból meg egy nagy köcsög.

Siralmas volt. Aki igen jól ismeri azt a kultúrát, annak jelenthetett valamit a szakrális és használati tárgyak ilyetén módon való bemutatása, de a cél bevallottan nem ez volt, (Különben minek helyeztek volna ki tapogatható tárgyakat.) és nem is ekként harangozták be. Hát én meg jól benyaltam...

Azokról a - bosszantó, és a fentiek miatt igencsak idegesítő - apróságokról nem is beszélve, hogy a tapogatható tárgyak mintegy játszótéri hinta képzetét keltették (ti., hogy a gyerek is ellegyen valamivel, amíg a szülők nézelődnek), mert semmiféle addicionális információ nem állt hozzájuk kapcsolódóan rendelkezésre. Magyarul nem tudtad mit fogsz meg, de legalább megfoghatod. Braille írással is csak ezen tárgyaknál volt fellelhető információ, tehát a vakoknak és gyengénlátóknak mindössze vagy 10 darab másolat jutott. A videosarokban egy a Spektrum televízióban már többször levetített ismeretterjesztő film volt látható (gondolom éppen kéznél volt), és 17 óra 20 perctől kezdődően - hogy nehogy a hülye látogató elfelejtse - 2 percenkét bemondták 3 nyelven, hogy a kiállítás mindjárt bezár. (Ami egyébként 18 órakor zárna, ugye...)

Hát most akkor jól kibosszankodtam magam. Végezetül azt ajánlom, hogy ha EGYETLEN1 módja és lehetősége van - és még nem esett ugyanúgy csapdába, ahogyan én tettem - MÉG VÉLETLENÜL SE MENJEN EL, ÉS MÉG VÉLETLENÜL SE NÉZZE MEG A KIÁLLÍTÁST! Vigye el kedvesét vagy családját egy jófajta cukrászdába, vegyen minden szerettének egy-egy süteményt, és a lelket is tápláló édes ízek bűvöletében élvezze a boldogság és feltöltődés minden pillanatát. Az inkákra pedig gondja se legyen: kihaltak rég...