Az huszonkettesnek csapdájárul

Mindenkinek ismerős Heller méltán világhírűvé vált regényének címe. És mindenkinek ismerős az a szituáció is amelynek szinonímájává vált. Na ebbe a csapdába sétált bele a magyar politikai elit, mikor szolgálatába fogadta Őt. Na nem most, még évekkel ezelőtt.

Egy szürke és ködös őszi napon - vagy téli volt tán? hogy tompul az emlékezet - a meglőző időszak kemény és embert próbáló feladatai, politikai csatározásaiba belefáradt honatyák nem figyeltek eléggé a lábuk elé, és ... beleléptek no, mit szépítsük. Aztán benne is maradtak. Először észre sem vették, hogy akaratukon kívül fogollyá lettek. Még jól is jött néhanapján mert volt mire fogni a botlatozó mindennapokat. Ok és magyarázat vált belőle egyszerre. Majd szép lassan céllá érett. Hivatkozási alappá, mégkésőbb kormányprogrammá nőtte ki magát, s végül eljutott minden hibák és tévedések menyországába: választási programba foglalták. És ez lett a végzete. Ahogy a mondás is tartja: minél magasabbra jutsz, annál nagyobbat puffansz ha leesel. És Ő elbízta magát...

Pedig jól csinálta. Először csak csendben figyelt. Tanult. Szerény volt és megbízható. Nem kért csak adott, nem kérdezett csak tette a dolgát. Nem méltatlankodott, nem követelőzött. Tisztelettudó volt és alázatos. Behízelgő és simulékony modorával sokakat elbűvölt, s bizalmukba fogadták az új munkatársat. Egyre több mindent bíztak rá, mert tudása és hatékonysága folytán lassacskán nélkülözhetetlenné vált. Univerzalitása lenyűgözte a legpallérozottabb elméket is. Egy igazi polihisztor! - súgták a háta mögött, s már a legmagasabb körökben is elismerően csettintettek, ha egy füstös dolgozószoba félhomályos sarkában dolgos napokat követő dolgos éjszakák során e késői órán felszolgált kávé mellet folyó csendes és meghitt diskurzusok közben a neve szóba került. De Ő csak szerényen mosolygott a sokat látottak és hallottak mosolyával, mint azok a ráncos arcú öreg matrózok, akik a megcsalt kadétok összetört szívét bölcsen rummal orvosolták a világ valamelyik távoli kikötőjében.

Népszerűsége az egeket ostromolta. Bármit megtehett amit csak akart. Sztár volt - akármit is jelentsen ez a szó. Ragyogó csillag haszonlesők és szerencsétlenek egén. Hivószó. Maga az igézet. Ima milliók száján.

De ami egyszer elkezdődött, az véget is ér. A gyorsan és hevenyészve összetákolt dicsőség inogni kezdett. Mohóságában megfeledkezett a jövőről. Attól a jövőtől amely egyszer úgyis eljön. Eljön gazdagnak, szegénynek, férfinek és nőnek, még neki is. Ijedten nézett szét maga körül. Az addig tolongó és éljenző tömeg először csak lézengő sokasággá, majd egy napon dühöngő csőcselékké változott. Valami összetört benne. Ijedten szaladt egyik baráttól másikig, de mindenhonnan elutasítást kapott. A sikerüket és a népszerűségüket köszönhették neki, s most mégis páriaként bujkált sötét kapuk alatt. Néhány híve elszántan kűzdött érte, de mikor színvallásra kényszerítették őket, háromszor is megtagadták mint Péter apostol Jézust. Mit háromszor: harmincháromszor! Ahányszor csak kellett. Még a mobilomból is kitöröltem a számát!!! - harsogta a legnagyobb ex-barát.

A vég kezdete,vagy csak a kezdet vége volt mindez? Ő maga persona non grata lett, de elvei továbbra is élnek és virulnak. Titkos szobákban, pókhálós pincékben, parlamenti dolgozószobákban egyaránt akadnak még hódolói, akik titkos szeánszokon idézik meg Őt. Még ma is úgy él bennünk a vele való találkozás élménye, mint átborozott éjszaka után torkunkból feltoluló rosszízű, savas váladék. S keserűt köpünk, ha EGYETLEN1 alkalommal is ki kell ejtenünk a szánkon a nevét:

hazugság...