Az huszonkettesnek csapdájárul

Mindenkinek ismerős Heller méltán világhírűvé vált regényének címe. És mindenkinek ismerős az a szituáció is amelynek szinonímájává vált. Na ebbe a csapdába sétált bele a magyar politikai elit, mikor szolgálatába fogadta Őt. Na nem most, még évekkel ezelőtt.

Egy szürke és ködös őszi napon - vagy téli volt tán? hogy tompul az emlékezet - a meglőző időszak kemény és embert próbáló feladatai, politikai csatározásaiba belefáradt honatyák nem figyeltek eléggé a lábuk elé, és ... beleléptek no, mit szépítsük. Aztán benne is maradtak. Először észre sem vették, hogy akaratukon kívül fogollyá lettek. Még jól is jött néhanapján mert volt mire fogni a botlatozó mindennapokat. Ok és magyarázat vált belőle egyszerre. Majd szép lassan céllá érett. Hivatkozási alappá, mégkésőbb kormányprogrammá nőtte ki magát, s végül eljutott minden hibák és tévedések menyországába: választási programba foglalták. És ez lett a végzete. Ahogy a mondás is tartja: minél magasabbra jutsz, annál nagyobbat puffansz ha leesel. És Ő elbízta magát...

Pedig jól csinálta. Először csak csendben figyelt. Tanult. Szerény volt és megbízható. Nem kért csak adott, nem kérdezett csak tette a dolgát. Nem méltatlankodott, nem követelőzött. Tisztelettudó volt és alázatos. Behízelgő és simulékony modorával sokakat elbűvölt, s bizalmukba fogadták az új munkatársat. Egyre több mindent bíztak rá, mert tudása és hatékonysága folytán lassacskán nélkülözhetetlenné vált. Univerzalitása lenyűgözte a legpallérozottabb elméket is. Egy igazi polihisztor! - súgták a háta mögött, s már a legmagasabb körökben is elismerően csettintettek, ha egy füstös dolgozószoba félhomályos sarkában dolgos napokat követő dolgos éjszakák során e késői órán felszolgált kávé mellet folyó csendes és meghitt diskurzusok közben a neve szóba került. De Ő csak szerényen mosolygott a sokat látottak és hallottak mosolyával, mint azok a ráncos arcú öreg matrózok, akik a megcsalt kadétok összetört szívét bölcsen rummal orvosolták a világ valamelyik távoli kikötőjében.

Népszerűsége az egeket ostromolta. Bármit megtehett amit csak akart. Sztár volt - akármit is jelentsen ez a szó. Ragyogó csillag haszonlesők és szerencsétlenek egén. Hivószó. Maga az igézet. Ima milliók száján.

De ami egyszer elkezdődött, az véget is ér. A gyorsan és hevenyészve összetákolt dicsőség inogni kezdett. Mohóságában megfeledkezett a jövőről. Attól a jövőtől amely egyszer úgyis eljön. Eljön gazdagnak, szegénynek, férfinek és nőnek, még neki is. Ijedten nézett szét maga körül. Az addig tolongó és éljenző tömeg először csak lézengő sokasággá, majd egy napon dühöngő csőcselékké változott. Valami összetört benne. Ijedten szaladt egyik baráttól másikig, de mindenhonnan elutasítást kapott. A sikerüket és a népszerűségüket köszönhették neki, s most mégis páriaként bujkált sötét kapuk alatt. Néhány híve elszántan kűzdött érte, de mikor színvallásra kényszerítették őket, háromszor is megtagadták mint Péter apostol Jézust. Mit háromszor: harmincháromszor! Ahányszor csak kellett. Még a mobilomból is kitöröltem a számát!!! - harsogta a legnagyobb ex-barát.

A vég kezdete,vagy csak a kezdet vége volt mindez? Ő maga persona non grata lett, de elvei továbbra is élnek és virulnak. Titkos szobákban, pókhálós pincékben, parlamenti dolgozószobákban egyaránt akadnak még hódolói, akik titkos szeánszokon idézik meg Őt. Még ma is úgy él bennünk a vele való találkozás élménye, mint átborozott éjszaka után torkunkból feltoluló rosszízű, savas váladék. S keserűt köpünk, ha EGYETLEN1 alkalommal is ki kell ejtenünk a szánkon a nevét:

hazugság...

ModEráljam magam?

A Konzervativizmus blogon kialakult moderációs változások nyomán kialakult helyzet kapcsán vetődött fel bennem a gondolat:

Vajon a konzervatív (ebben az esetben a nem-vagyunk-egyenlőek és a tekintélytisztelet vonatkozásában) attitűd miként valósítható meg egy olyan pluralista és a társas interakció által determinált közegben, mint az internet?

Egy adott téma minél széleskörűbben való körbejárására az ad lehetőséget, ha a kérdésről minél több ember nyilváníthat véleményt, így adva lehetőséget egy olyan árnyalt kép kialakulásához, amely biztosíthatja a széles látókört, ezáltal a mások véleményének megismerésén keresztül a tézisek és antitézisek alapján a megfelelő szubjektív szintézis kialakításához. Ráadásul az ilyen virtuális közösségeknek éppen az a lényege, hogy teret biztosítson a szabad véleménnyilvánításnak, az érvek ütköztetésének és megvitatásának. Ettől más (jobb-rosszabb, nos ez nézőpont kérdése) mint egy bármilyen offline kiadvány, mely - bár alkalmasint minőségében meghaladhatja az online közösségek "szakmaiságát" - teljes mértékben kizárja az interakciót. Ez a nyitottság azonban teret adhat azon megnyilvánulásoknak is, melyek egyrészt szélsőséges hangnemük miatt, másrészt a témához még érintőlegesen sem kapcsolódó (offtopic) témájuk miatt sok esetben parttalan parázs viták terepévé változtathatják az egyébként kultúrált vitát, s ezek sokszor a személyeskedésektől sem mentesek.

Adott tehát az a helyzet, hogy egy teljesen "liberális" közegben (szabad interakció) kellene valamiféle konzervatív (tekintélyelvű) diskurzust létrehozni. Nos, elég kemény dió. Az inkriminált blogon ez úgy tűnik - legalábbis egyelőre és legnagyobb sajnálatomra - nem is sikerül. Be kell látni, hogy az attitűd adta korlátok bizony korlátozzák a technika biztosította feltételeket, vagy ha nem így oldódik meg a probléma, akkor a szellemiség sérül, s mint ilyen teszi majd hiteltelenné a szerkesztőség szándékát.

Határozott véleményem, hogy bár a vélemény szabad, egy ilyen szellemi műhely akkor sem engedheti be a falovat a kapui mögé. Plurálisnak lenni nem egyenlő a teljes nyitottsággal. Nyitottnak lenne nem egyenlő a becsmérlő vélemények közlésének lehetővétételével. Erre létezik rengeteg hely az interneten, ahol minden kultúrális rassz kiengedheti a gőzt egy-egy stilárisan cifrábbra faragott hozzászólással. Ha meg akarják őrizni a komolyságukat, és a még egyelőre úgy tűnik szellemileg nyitott és építő vitákra kész látogatóikat, akkor EGYETLEN1 választható lehetőségként a moderáció kiterjesztése irányába kell hathatós lépéseket tenniük.

Ha be szeretnék térni egy kocsmába, sosem az árakat nézem, hanem a vendégkört vizsgálom meg alaposabban, és az ebből levont következtetéseim alapján döntök arról, hogy bemenjek-e, vagy sem. Ezt kellene szem előtt tartaniuk.

A szituációhoz igazítva a régi közmondást: Blogot kommentjéről...

Kult-túra

A Reakció-blogon és a Konzervatóriumban élénk vita bontakozott ki arról, vajon létezik-e olyan, hogy konzervatív kultúra? A vélemények erôsen megoszlanak. Egyet azonban mindkét válasz mellet elkötelezettek elfelejtenek (vagy nem tudnak): a kérdésben szereplô két fogalmat - úgymint a konzervatív és a kultúra fogalmát - definiálni. Sokan ódzkodnak is ezektôl, mert minden definíció szegregál. Ha meghatározok valamit, akkor másvalamit kizárok, ami egyrészt sértôdésre adhat okot, másrészt egy olyan állapotot rögzít, amely a világ ilyen sebbességû változása mellet bizonyosan rapid módon elveszíti az érvényét. Ráadásul a konzervatív (konzervativizmus) mint politikán túli fogalom definiálása bizony elég nehéz. Kanonizált változata máig nem létezik, vélhetôen ezért is olyan homogén az ilyen beállítottságú emberek, de legfôképpen nézeteik köre. A kultúra definiálása is bizony komoly akadályokba ütközik, hiszen vajon a mit is tekinthetünk annak?

Mit is értünk kultúra alatt?

Helytálló-e ma Herder tézise, mely szerint: "a kultúra a múltból örökölt, s a jelenben használt és módosított teljesítmények, a tárgyiasult formában, társadalmilag átadott képességek és tapasztalatok összessége."? Vagy tekinthetjük-e még ma is igaznak az eredeti - Cicerótól származó jelentéstartalmat:" valamit gondozni, ápolni, megművelni (különösen a földművelés értelmében), vagy lakni, díszíteni vagy felékesíteni, imádni, tisztelni"? Vajon a kultúra állapot-e, vagy esetleg egy folyamat? Egy intuíció és képességek által létrehozott esztétikai élmény, vagy maga a percepció? Értéket jelent vagy értéket képvisel? Személyes vagy internacionális? Állandó vagy folyamatosan változó? Része-e a természet vagy sem? Örököljük vagy tanuljuk? Egyáltalán: birtokolható-e a kultúra?

Megannyi kérdés, de válaszolni szinte lehetetlen. A folyamatosan változó jelentéstartalom, a fogalom filozófiai, esztétikai, szemantikai mi több szociológiai vizsgálatából eredô értelmezési különbségek nem teszik lehetôvé a kultúra fogalmának kanonizálható definícióját.

Más választásunk nem lévén célszerû alkotóelemeire szedni, és úgy vizsgálni. Akár idôrendben vagy térben, folyamatában vagy hatásmechanizmusában vizsgálva juthatunk (rész)eredményre, de kötve hiszem, hogy volna EGYETLEN1 ember is, aki képes kirakni a teljes képet.

A fentiek alapján az eredeti kérdés, - hogy létezik-e konzervatív kultúra - értelmét veszti. Vitatkozni lehet róla, csak kevés eredménnyel kecsegtet. Viszont az is igaz, hogy rendkívül szórakoztató... :)