Kult-túra

A Reakció-blogon és a Konzervatóriumban élénk vita bontakozott ki arról, vajon létezik-e olyan, hogy konzervatív kultúra? A vélemények erôsen megoszlanak. Egyet azonban mindkét válasz mellet elkötelezettek elfelejtenek (vagy nem tudnak): a kérdésben szereplô két fogalmat - úgymint a konzervatív és a kultúra fogalmát - definiálni. Sokan ódzkodnak is ezektôl, mert minden definíció szegregál. Ha meghatározok valamit, akkor másvalamit kizárok, ami egyrészt sértôdésre adhat okot, másrészt egy olyan állapotot rögzít, amely a világ ilyen sebbességû változása mellet bizonyosan rapid módon elveszíti az érvényét. Ráadásul a konzervatív (konzervativizmus) mint politikán túli fogalom definiálása bizony elég nehéz. Kanonizált változata máig nem létezik, vélhetôen ezért is olyan homogén az ilyen beállítottságú emberek, de legfôképpen nézeteik köre. A kultúra definiálása is bizony komoly akadályokba ütközik, hiszen vajon a mit is tekinthetünk annak?

Mit is értünk kultúra alatt?

Helytálló-e ma Herder tézise, mely szerint: "a kultúra a múltból örökölt, s a jelenben használt és módosított teljesítmények, a tárgyiasult formában, társadalmilag átadott képességek és tapasztalatok összessége."? Vagy tekinthetjük-e még ma is igaznak az eredeti - Cicerótól származó jelentéstartalmat:" valamit gondozni, ápolni, megművelni (különösen a földművelés értelmében), vagy lakni, díszíteni vagy felékesíteni, imádni, tisztelni"? Vajon a kultúra állapot-e, vagy esetleg egy folyamat? Egy intuíció és képességek által létrehozott esztétikai élmény, vagy maga a percepció? Értéket jelent vagy értéket képvisel? Személyes vagy internacionális? Állandó vagy folyamatosan változó? Része-e a természet vagy sem? Örököljük vagy tanuljuk? Egyáltalán: birtokolható-e a kultúra?

Megannyi kérdés, de válaszolni szinte lehetetlen. A folyamatosan változó jelentéstartalom, a fogalom filozófiai, esztétikai, szemantikai mi több szociológiai vizsgálatából eredô értelmezési különbségek nem teszik lehetôvé a kultúra fogalmának kanonizálható definícióját.

Más választásunk nem lévén célszerû alkotóelemeire szedni, és úgy vizsgálni. Akár idôrendben vagy térben, folyamatában vagy hatásmechanizmusában vizsgálva juthatunk (rész)eredményre, de kötve hiszem, hogy volna EGYETLEN1 ember is, aki képes kirakni a teljes képet.

A fentiek alapján az eredeti kérdés, - hogy létezik-e konzervatív kultúra - értelmét veszti. Vitatkozni lehet róla, csak kevés eredménnyel kecsegtet. Viszont az is igaz, hogy rendkívül szórakoztató... :)

És akkor benyaltam az Inkákat...

Leányom unszolásának engedve (ha valakinek van egy elragadóan intelligens és a korához igazodóan erőszakosan-állhatatos már-majdnem-tini gyermeke, az tudja miről beszélek) a délután egy részét múzeumlátogatással töltöttük. Többek között ellátogattunk a Szépművészeti Múzeum oly sokat reklámozott "...és akkor megérkeztek az Inkák" című kiállítására. Az első meglepi a pénztárnál ért, mikoris közölték velem, hogy 2 felnőtt + 2 kiskorú, az annyi mint 6 lepedő! Hoppá! Na mindegy, egyszer élünk alapon befizettem a kért összeget, és nekiindultunk a kiállításnak.

Itt tenném hozzá, hogy az épület, na az valami gyönyörű! Lélegzetvisszafojtva sétáltunk a kiállításnak helyet adó hátsó traktus felé, mikor kislányom megkérdezte: ez mi, papa? Fogadócsarnok, válaszoltam tudálékosan, mint aki tudja miről beszél. Nagyon szép - válaszolta, felnézett a menyezeti freskókra, és karjait széttárva pörögni kezdett, mint száz évvel ezelőtt az itt megrendezett bálokon sárgás gázlámpafénynél a megilletődötten kipirult arcú elsőbálozók. Csak pörgött és mosolygott, talán ő is megérzett valamit abból a falakból sugárzó érzésből, mit évszázadok óta gyűjtött magába a holt anyag, hogy az idők végtelen-végéig sugározza majdan szét azokba a lelkekbe, melyek vele egy hullámhosszon rezonálnak.

A pillanat romantikáját a jelen sürgető kényszere roppantotta ketté, ti. nemsokára bezár a kiállítás. A már jól ismert zsilipen belépve jó esetben az ember egy másik világban találja magát. Ez a varázs azonban most elmaradt. Talán csak a felfokozott várakozás eredményezte csalódás lett úrrá rajtam: többet vártam egy egyszerű kiállításnál. Csalódottságom a megtekintett vitrinek számának gyarapodásával egyre nőtt. Egyre inkább az az érzés hatalmasodott el rajtam, hogy ez szerencsétlen sorsú, ám zseniális nép semmi mást nem tett életében, mint cserépedényeket gyártott. Aztán a kiállítás végére érve ez az érzés fájó konklúzióvá érett bennem: tényleg csak cserépedényeket gyártottak!

Szerencsés ember vagyok abból a szempontból, hogy családunk ismeretségi körében van olyan ember, aki éveket töltött ezen a tájon, és édesapám is azon szerencsés kevesek közé tartozott, akik az inkák múltjának jelenben is látható emlékeit élőben láthatták, így volt (van) némi ismeretem erről a kultúráról. Csodálatos építészetéről és véres vallási rítusairól, ételeik különleges ízéről és ruháik melegéről, zenéjük varázsáról és művészetük egyediségéről. Ez a kiállítás - illetve annak nevezett valami - ebből szinte semmit sem mutatott meg! Amit megmutatott, azt pedig nem magyarázta el. Nem helyezett semmit kontextusba, nem törődött az életük, művészetük, vallásuk, tudományuk! bemutatásával, kizárólag egy vezérfonal volt: az időrend. ie. 12 századból egy kis köcsög, a 16. századból meg egy nagy köcsög.

Siralmas volt. Aki igen jól ismeri azt a kultúrát, annak jelenthetett valamit a szakrális és használati tárgyak ilyetén módon való bemutatása, de a cél bevallottan nem ez volt, (Különben minek helyeztek volna ki tapogatható tárgyakat.) és nem is ekként harangozták be. Hát én meg jól benyaltam...

Azokról a - bosszantó, és a fentiek miatt igencsak idegesítő - apróságokról nem is beszélve, hogy a tapogatható tárgyak mintegy játszótéri hinta képzetét keltették (ti., hogy a gyerek is ellegyen valamivel, amíg a szülők nézelődnek), mert semmiféle addicionális információ nem állt hozzájuk kapcsolódóan rendelkezésre. Magyarul nem tudtad mit fogsz meg, de legalább megfoghatod. Braille írással is csak ezen tárgyaknál volt fellelhető információ, tehát a vakoknak és gyengénlátóknak mindössze vagy 10 darab másolat jutott. A videosarokban egy a Spektrum televízióban már többször levetített ismeretterjesztő film volt látható (gondolom éppen kéznél volt), és 17 óra 20 perctől kezdődően - hogy nehogy a hülye látogató elfelejtse - 2 percenkét bemondták 3 nyelven, hogy a kiállítás mindjárt bezár. (Ami egyébként 18 órakor zárna, ugye...)

Hát most akkor jól kibosszankodtam magam. Végezetül azt ajánlom, hogy ha EGYETLEN1 módja és lehetősége van - és még nem esett ugyanúgy csapdába, ahogyan én tettem - MÉG VÉLETLENÜL SE MENJEN EL, ÉS MÉG VÉLETLENÜL SE NÉZZE MEG A KIÁLLÍTÁST! Vigye el kedvesét vagy családját egy jófajta cukrászdába, vegyen minden szerettének egy-egy süteményt, és a lelket is tápláló édes ízek bűvöletében élvezze a boldogság és feltöltődés minden pillanatát. Az inkákra pedig gondja se legyen: kihaltak rég...